FÓKUSZBAN A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK

Gazdaságfejlesztés Határok nélkül – Termék és tudásexport címen szervez kerekasztal-beszélgetés a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az immáron harmincadik alkalommal megvalósuló Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében. Az idei kísérőesemény fókuszában, első sorban a Magyar Kormány által meghirdetett, a Kárpát-medence magyar lakta területein megvalósuló Gazdaságfejlesztési Programok aktualitásai, eddig elért eredményei, illetve jövőbeni irányvonalai állnak.

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. Gazdaságfejlesztés Határok nélkül – Termék és tudásexport címen kerekasztal-beszélgetést szervez a XXX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében.

A CED fontos szerepet játszik a Magyar Kormány által meghirdetett Gazdaságfejlesztési Programok sikeres megvalósításában, ennek jegyében a szakmai fórum elsősorban a Programok aktualitásaira, eddig elért eredményeire, illetve jövőbeni irányvonalaira fókuszál.

A kerekasztal-beszélgetésen részt vesznek a Külgazdasági és Külügyminisztérium határ menti gazdaságfejlesztésért, illetve az export növeléséért felelős helyettes államtitkárságainak vezetői, valamit a Kanadai Magyar Vállalkozások Szövetségének, és a budapesti Szent István Egyetem képviselője.

A Kárpát-medence magyar lakta területein meghirdetett Gazdaságfejlesztési Programok célja a régió megtartóerejének fokozása, a helyi közösségek gazdasági versenyképességének növelése, és az életszínvonalának javítása.

A fórum keretében bemutatásra kerülnek továbbá azok a konkrét exportpiacok, amelyek a Program eredményeként létrejött magas hozzáadott értékű termékeket felvehetik. Ennek jegyében a kerekasztal-beszélgetés részét képzi a tudás- és oktatástranszfer, amely egyik alappillére lehet mind a Programokra való eredményes pályázatbenyújtásnak, mind pedig az azt követő fejlesztések, beruházások sikeres megvalósításának.

A kerekasztal-beszélgetés fontos eleme a Gazdaságfejlesztési Programok eddigi eredményeinek és tapasztalatainak megosztása. Azonban még jelentősebb értékkel bír, hogy olyan szakmai ismereteket és tudásanyagot biztosítson a helyi és regionális vállalkozói közösségnek, amelyek előrevetítik számukra a – Program keretében megvalósítható fejlesztéseket követően – a sikeres külpiacra lépést, akár közös árualap, akár integrált projektekbe való bekapcsolódás révén.

Ehhez kapcsolódóan a szakmai fórumon részt vesznek továbbá azon határon túli magyar alapítványok képviselői is, amelyek a Külgazdasági és Külügyminisztériummal szoros együttműködésben közreműködnek a Gazdaságfejlesztési Programok szempontrendszerének kialakításában és a helyi vállalkozói szféra igényeihez igazításában, a pályázatok lebonyolításában, illetve ellenőrzésében.