Magyarország és Olaszország között az elmúlt időszakban kiváló diplomáciai, valamint üzleti és gazdasági együttműködés alakult ki. Olaszország jelentős befektetői körrel van jelen Magyarországon, mely cégek aktívak a gazdasági élet szinte minden területén, így többek között a pénzügyi, élelmiszeripari, gépgyártó és IT területen is.


Olaszország a harmadik legfontosabb exportpartnere hazánknak Németország és Szlovákia után a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Az olasz piacra irányuló magyar kivitel 2010 és 2019 között több mint 1,6 milliárd euróval bővült, meghaladva tavaly az 5,6 milliárd eurót. A magyar export szempontjából elsősorban az élelmiszeripar, a feldolgozott termékek, az energiahordozók, a turizmus, valamint a mezőgazdaság számít kiemelt területnek.


Mindezekre tekintettel nyitotta meg a CED olaszországi regionális képviseletét Triesztben, melyet a város földrajzi elhelyezkedése, közlekedési-kikötői infrastruktúrája, valamint az európai és a nemzetközi kereskedelemben betöltött szerepe is indokol.