Magyarország számára Lengyelország mind a kétoldalú külgazdasági kapcsolatok szempontjából, mind a Visegrádi Négyek együttműködését tekintve is az egyik legfontosabb partner. A két ország kapcsolata jelentős múltra tekint vissza, mely nem csak Közép-Európát, de az egész kontinenst tekintve is példaértékű. Az országot emellett földrajzi közelsége, nagy felvevőpiaca – mintegy 38 millió fő -, és stabil gazdasága teszi kiszámítható, és megkerülhetetlen partnerünkké a régióban.

A két ország közti hagyományosan szoros együttműködés a gazdasági mutatókban is érezteti hatását, hiszen a lengyel piacra irányuló magyar export értéke 2018-ben meghaladta a 4,2 milliárd eurót. A legjelentősebb magyar befektetők Lengyelországban a Richter Gedeon Nyrt., a TriGránit Zrt., az E-Star Alternative Nyrt. és a BorsodChem Zrt.

A szolgáltatások piacán pedig a WizzAir emelkedik ki, amely a harmadik legnagyobb légitársaság az országban.

Az előzetes felmérések, illetve piaci visszajelzések alapján a magyar vállalkozások sikeres együttműködéseket alakíthatnak ki többek között az élelmiszeripari feldolgozási technológiák, a szennyvíztisztítás, az elektronikai alkatrészek, az agrártechnológiai megoldások, gyógyszerkészítmények, műanyag és vegyipari alapanyagok, mérnöki technológiák, illetve a bor kivitele területén.