Sohajda Júlia

Sohajda Júlia a Vespucci Partners nevű, budapesti székhelyű kockázati tőkealap-kezelő alapító és ügyvezető partnere, amely innovatív, deeptech startup cégekbe fektet be.  Célja, hogy hídként kösse össze a közép-kelet-európai régiót a nemzetközi piacokkal.
Júlia amerikai piacokkal kapcsolatos háttere a tanulmányaival kezdődött. Kint az egyetemi éveit Los Angeles-i University of Southern Californián töltötte. Már itt aktívan részt vett egy egyetemi startup szervezet kiépítésében, amivel a kampuszon létrejött cégeket segítették, rendezvényeket szervezetek, és kapcsolatokat építettek befektetőkkel. Ezután egy kaliforniai Group 11 elnevezésű kockázati tőkealap-kezelőnél kezdett el dolgozni.
A Vespucci Partners koncepciója már ekkor megfogalmazódott Júliában, mivel látta, hogy a közép-kelet európai régióban bőven van még hova fejlődni startup területen, és ez lehetőségeket is jelent egy Amerika irányába hídként szolgáló tőkealapra. Célja, hogy a befektetések területén minél nagyobb hangsúlyt kapjanak a társadalmunkra jótékony hatással lévő technológiák, illetve, hogy a nők nagyobb számú részvételét támogassa, mind a befektetői mind pedig a startup oldalon.

0

3 videó

  • Startup és kkv – mit tanulhatnak egymástól?
  • Innovációból spinoff
  • Mi következik a spinoff után?

Inspirációk

Válj eladhatóvá – mit keres a befektető?

Videók

CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.

1027 Budapest, Kacsa u. 15-23. Residence Irodaház

Együttműködő partnereink