Steigervald Krisztián
Közgazdászként végzett marketing szakon a Pécsi Tudományegyetemen. Már a szakdolgozata is generációkutatással kapcsolatos volt, így adta magát, hogy PhD kutatását is ezzel a témával kösse össze. A diploma után az egyetemen maradt, illetve egy pécsi piackutató cégnél kezdte meg gyakorlatát. PhD tanulmányait végül nem fejezte be, 3 év után költözött fel Budapestre, ahol egy multinacionális piackutató cégnél járta végig a ranglétrát 8 éven keresztül. Itt kezdte meg pszichológiai tanulmányait, mert azt tapasztalta, hogy egyre több egyéni kérdéssel keresték meg a generációkkal kapcsolatosan.
A multi világ után alapította meg első vállalkozását, és azóta is „saját lábán” áll. Két könyve jelent meg eddig, az első 2020-ban, és jelenleg a hatodik kiadásnál tart. A második kötet 2023-as. Járja az országot előadásaival, mind vállalati, mind magánéleti témakörökben hívják szinte napi szinten. A CED-nek köszönhetően már több határon túli magyar közösség előtt is fellépett.
![](/assets/ceducation/img/illustrations/side-shape-of-video.png)
![](/assets/ceducation/img/illustrations/shapes-3.png)
![](/assets/ceducation/img/illustrations/inline-video-bottom-shape.png)
0
4 videó
- Generációk harca – hogyan értsük meg egymást
- Generációk a munkahelyen – mi változott meg az elmúlt években?
- Generációk harca a figyelemért – megváltozott figyelem, koncentráció, edukáció
- XXI. századi cégvezetés – megtartás az új toborzás
![](/assets/ceducation/img/illustrations/cripto-bottom-shape.png)
Inspirációk
Munkahelyi generációs kihívások
![](/assets/ceducation/img/illustrations/side-shape-of-video.png)
![](/assets/ceducation/img/illustrations/shapes-3.png)
![](/assets/ceducation/img/illustrations/inline-video-bottom-shape.png)
Videók
![](/assets/ceducation/img/illustrations/shapes-12.png)
![](/assets/ceducation/img/illustrations/shapes-13.png)
![](/assets/ceducation/img/illustrations/shapes-14.png)
![CED - Fejlődjünk együtt!](/images/CED_logo_white.png)
CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.
1027 Budapest, Kacsa u. 15-23. Residence Irodaház
Email: cedukacio@ced.hu
Együttműködő partnereink
![](/assets/ceducation/img/bib_logo.png)
![](/assets/ceducation/img/sc_logo_white.png)
![](/assets/ceducation/img/ivsz_logo.png)
![](/assets/ceducation/img/ybg_logo.png)
![](/assets/ceducation/img/sztnh_logo.png)