Magyarország és Szlovákia közti politikai és gazdasági együttműködések az elmúlt időszakban jelentősen erősödtek, mind a kétoldalú kapcsolatok tekintetében, mind pedig a Visegrádi Együttműködés keretén belül. A nagyszámú magyar kisebbség – mintegy 450.000 fő - révén Magyarország nemzetpolitikai és nemzetgazdasági szempontból is kiemelt hangsúlyt helyez a magyar-szlovák kapcsolatok erősítésére.

Szlovákia 2018-ban már a második legfontosabb célpiaca volt a magyar vállalkozásoknak Németország után, a szlovák piacra irányuló magyar kivitel értéke meghaladta az 5,4 milliárd eurót, amely több mint fél milliárd eurós bővülés az egy évvel korábban mért statisztikai adatokhoz képest.

Az előzetes felmérések, illetve piaci visszajelzések alapján a magyar vállalkozások sikeres együttműködéseket alakíthatnak ki többek között az építőipari alapanyagok, feldolgozott húskészítmények, fagyasztott élelmiszerek, alkoholos italok, főként borok, nyomdaipari termékek, csomagolóipari technológia, szennyvíztisztítási technológia exportja területén.