HANGSÚLYOS MAGYAR RÉSZVÉTELLEL INDUL AZ ÚJVIDÉKI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS

2021.09.18.

HANGSÚLYOS MAGYAR RÉSZVÉTELLEL INDUL AZ ÚJVIDÉKI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS
A korábbi évekhez hasonlóan, idén is hangsúlyos magyar részvétellel indul az immáron 88. alkalommal megvalósuló Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás.

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szervezésében 24 magyar vállalkozás mutatkozik be 210 nm-es nemzeti pavilonban, illetve a kapcsolódó közel 500 nm-es kültéri kiállítói területen.

Magyarország és Szerbia között az elmúlt években dinamikusan bővültek a kereskedelmi együttműködések, amelyek a magyar exportmutatókban is megfigyelhetők. A szerb piacra irányuló magyar export ugyanis évről évre növekszik, a tavalyi évben meghaladta már az 1,7 milliárd eurót.

A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., mint a Külgazdasági és Külügyminisztérium exportfejlesztésért felelős intézménye kiemelt figyelmet fordít a magyar cégek külpiacra lépésének hatékony támogatására. Ennek jegyében a CED összesen 24 magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a 88. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron.

A vásáron való részvétel ugyanis kiváló lehetőséget biztosít a magyar cégeknek a szerb piac megismerésére, a fogyasztói trendek és a versenytársak monitorozására, illetve konkrét értékesítésre, hosszútávú együttműködések kialakítására.

A magyar cégek különböző élelmiszereket – tésztafélék, magvak, kiváló minőségű magyar borok és pálinkák -, speciális szűrőberendezéseket, egyedi gyártású mezőgépeket és a kapcsolódó vontatható eszközöket, növényvédőszereket, illetve agráripari mérőműszerek mutatnak be.