Magyar cégek is képviseltetik magukat az egyik legjelentősebb cseh gépipari szakkiállításon

Második alkalommal mutatkozhatnak be kollektív nemzeti standon a magyar cégek – összesen hét - a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. közreműködésével a 63. MSV Nemzetközi Gépipari Vásáron. A Csehország második legfontosabb gazdasági, logisztikai és üzleti központjában, Brnoban megvalósuló rendezvényt Közép-Európa egyik legjelentősebb ágazatspecifikus szakrendezvényeként tartják számon.

A hangsúlyos magyar részvétel célja, hogy a szakmai ismeretek bővítése, illetve az iparági aktualitások megismerése mellett lehetősége legyen a bemutatkozó magyar cégeknek a regionális fogyasztói trendek monitorozására, a nemzetközi kapcsolatrendszerük kiszélesítésére, valamint konkrét üzleti tárgyalások, helyszíni értékesítések megvalósítására.

A magyar cégek számos innovatív gépipari megoldással vesznek részt a kiállításon, egyebek mellett egyedi gyártású munkahengerekkel, különböző robotikai megoldásokkal, elektromos ajtónyitókkal, speciális ipari szűréstechnológiákkal várják az érdeklődőket.

Az esemény nyitónapján a CED szakmai előadásokkal egybekötött B2B tárgyalásokat is szervezett több mint félszáz résztvevővel, ezzel is elősegítve a magyar, illetve a cseh cégek közti közvetlen kapcsolatfelvételt. Az eseményen bemutatásra kerültek továbbá a cseh piacban rejlő üzleti lehetőségek, az ország gazdasági és kereskedelmi sajátosságai.