Magyarország, Erdély, Felvidék - indul az idei CEDukáció Roadshow

Idén is folytatódik a CED nagysikerű ingyenes vállalkozásfejlesztési tréningsorozata, a CEDukáció Roadshow. Az idei program első állomása Marosvásárhely, ahol a MaStart székelyföldi startup verseny kísérőrendezvényeként került megszervezésre a képzés, amely igazodva a verseny tematikájához, a startup-ökoszisztéma és az induló vállalkozások témakörét járta körbe.

Mintegy félszáz térségbeli vállalkozó, cégvezető és szakmai érdeklődő részvételével 2023. március 2-án Marosvásárhelyen kezdetét vette a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. idei ingyenes vállalkozásfejlesztési tréningsorozata, a CEDukáció Roadshow.

A tavalyi évben – nemzetközi szakértőkkel és előadókkal – indított képzés összesen hét helyszínre látogatott el, amelyeken több száz érdeklődő jutott versenyképes tudáshoz, naprakész kereskedelmi és gazdasági információkhoz. A képzések sikerét, illetve a résztvevők pozitív visszajelzéseit látva döntött a CED a roadshow 2023-as folytatása és hangsúlyosabb határon túli kiterjesztése mellett.

Az idei évben két alkalommal szervezünk CEDukáció Roadshow-t Magyarországon, valamint a határon túli régiókban – Erdélyben és Felvidéken – további öt exporttréninget valósítunk meg. Fontosnak tartottuk ugyanis, hogy az anyaországi vállalkozások mellett a határon túli magyar cégek részére is átadjuk a sikeres exporttevékenységhez szükséges tudást, szakmai ismereteket” – mondta Csík László, a szervező CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Fókuszban a startup-ökoszisztéma

A CEDukáció Roadshow 2023-as tréningsorozatának első állomása a székelyföldi Marosvásárhely volt, a MaStart startupverseny kísérőrendezvényeként. Az eseményen Hild Imre, a CEDukáció állandó startup szakértője előadásában – a verseny tematikájához igazodva – a startup-ökoszisztéma és az induló vállalkozások témakörét járta körbe.

A program keretében többek között a startup vállalkozás indításának hatékony módszertanáról, a legjobb csapat összeállításáról, a különböző tőkebevonási és finanszírozási lehetőségekről vagy éppen a nemzetközi piacra lépésről hallhattak a résztvevők.

A tréningsorozat következő állomása a felvidéki Helemba városában lesz, a családi vállalkozások, a generációváltás, valamint a különböző határokon átnyúló pályázatok témakörében.